Egyre több autópálya szeli át hazánkat, néha mégis érdemes letérni róla, pláne ha sejtjük is mi várhat ránk egy-egy jól eldugott kisvendéglő kockásabrosszal borított asztalánál.

Nem, nem a sokat szidott, mégis napjainkban a legnépszerűbb gyorsétkezdékre gondoltam, melyek olyan irigylésre méltó módon „dübörögnek”elvonva a figyelmet a még nem teljesen elgépiesedett hagyományos vendéglátási formákról, hanem az emlékeinkben talán még élőbukkanó hagyományos kis éttermekre. Ezek a kisvendéglők minden lehetséges eszközzel kénytelenek kapaszkodni a vendégeik után, kiket beszippantottak a multinacionális bevásárlóközpontok részeiként megjelent önkiszolgáló gyorsétkezdék.

Felgyorsult világunkban talán étkezési kultúránk is teljesen átformálódott, olyannyira, hogy nincs is szükségünk a nemrég még egyetlen lehetőségként felmerülő út menti vendéglők jelenlétére?

Talán megfordítanám a kérdést és a pozitív oldaláról tanulmányoznám; Véleményem szerint akár még jótékony hatással is lehet a klasszikus éttermi vendéglátásra ez  az elkorcsosult világ, hiszen ezek a kisvendéglők lehetnek majd a kuriózumok  megváltozott vendéglátásunk szürke palettáján.

Nos ezt kívánom igazolni, mikor nyakamba véve kis hazánkat csak úgy betévedek egy-egy régi jó helyre, keresve a tradicionális kulináriumokat a gépesített gasztronómiai kultúra árnyékában.

Akkor hát vágjunk is bele a közepébe őszintén és következetesen, csakis építő szándéktól vezérelve;

Ha Pestről az m1-esen tartunk az ország nyugati része felé,  és megszakítjuk utunkat Herceghalomnál, néhány kilométer megtétele után belebotlunk egy végtelenül egyszerű kisvendéglőbe. Nem hivalkodik nincsenek neonfények,

sem  akciók az éppen felgyülemlett alapanyagokból kreált ételkülönlegességből, egyszerűen csak van a maga nemes egyszerűségében és azt a célt szolgálja, amire teremtették, a betérő éhes vándor gyomrát megnyugtassa néhány ínycsiklandozó falattal.

Vendéglátónk kedves, nyugodtan és türelmesen ecseteli, hogy nincs rossz választás, mert minden ételük ízletes és friss, szinte már közhelyesnek tűnő válaszai mégis valahogy hihetően csengenek a sokat csalódott ember segítségre áhítozó, gasztronómiai kifejezésekre kihegyezett füleinek.

Sok idő telik el, mire sikerül végre választani az egyszerű, mégis jól csengő eledeleket felsorakoztató étlapról, persze némi rábeszélésre kompromisszumot kötünk pincérünkkel, aki talán már régen megbánta, hogy a legfürgébb lévén asztalunkhoz sietett.

Az ízekben nem csalódunk, levesünk forró, és akadék is több van benne, nem úgy, mint szegény Szabó bakter görcsökkel tűzdelt, gatyamadzagból főtt egytálételében. Sej ha ezt Regős Bendegúz megízlelhette „vóna”, tán még kezet is csókolt volna érte a nyanyának, és nem kívánt volna semmi rosszat annak aki ezt az ebédet neki kimérte.

A folytatás is panaszmentesre sikeredett, pedig sem trendi tálalás, sem extra méretű és formájú tányérokban nem volt részünk, egyszerűen csak jó volt amit elénk raktak kedvesen, elkészítettek kellő szeretettel, és felszolgáltak minden túlzott elegancia nélkül , de szakszerűen és nagy gondossággal.

Jó vendégnek lenni ott, ahol én lehetek a vendég de diszkrét tréfákkal oldottá és otthonossá teszi az olykor autodidakta módon képzett személyzet a hangulatot, hogy fontosnak érezzék, ha legközelebb erre jársz Te vándor térj be újra!

Nem olyan kínos ez az érzés, mint mikor lapos kúszásban érkezel egy felkapott divathelyre, ahol ajtót mutat a pincér ha nem foglaltál egy hete asztalt, és nincs degeszre tömött pénztárca manikűrözött kezedben, és nem húzod magad után a legújabb párizsi parfüm illatfelhőjét szétolvadva magadtól, miközben elhatározod, hogy ma úgyis szarozol mindent amit eléd raknak.

Nem ez nem az a hely volt, és mégis jól éreztem magam.

Gasztronauta jegyzete