2008. feb 13.

Tegyük tisztába a dolgokat!

írta: Gasztronauta
Tegyük tisztába a dolgokat!

 

Tegyük tisztába a dolgokat!


"2007. november 7-én érkezett a hír, hogy Magyarország is indulhat a világ legrangosabb szakácsversenyének európai selejtezőjén. Így döntött a BOCUSE D’OR EUROPE 2008 szervezőbizottsága." 


Forrás: bűvösszakács.blog.hu
A bizottság nem a Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) pályázatát fogadta el (mely egyesület évekkel ezelőtt elindította a a Bocuse d’Or színvonalának megfelelő "Hagyomány és evolúció" séfversenyt és meghirdette a Kulináris chartát), hanem a Pető István vezette Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) pályázatát.
 
A Hagyomány és evolúció verseny kiírása hónapokkal ezelőtt megjelent, november 13-án már megkezdődnek a selejtezők, a 2008-as döntő zsűrijébe világnagyságok fogadtak el meghívást.
 
Eközben az MNGSZ titkos pályázásáról senki sem tudott, még a szervezet bizonyos saját területi vezetői sem. A kelet-magyarországi regionális MNGSZ vezető, Boros László például a Hagyomány és evolúció egyik fontos szervezője volt...
 
Az MNGSZ sok évtizeden át a vendéglátóipar monopol helyzetű tömegszervezeteként működött.
 
2000-ben több séf kivált belőle, hogy Étrend Egyesület néven új, kreatív műhelyt hozzon létre, s megszabaduljon a tömegszervezet terhes hagyományaitól. Az Étrendet egy ideig Sándor Dénes, majd a közelmúltig Cseh János vezette, jelenleg Mózes Péter az elnöke. (Sándor Dénes utóbb visszaigazolt az MNGSZ-be.)
 
2003-ban új vezető állt az MNGSZ élére, Pető István, akihez akkor sokak fűztek reményeket.
 
Vomberg Frigyes, a Várkert Kaszinó volt séfje valamivel később:
"Reménykedtem az MNGSZ megújulásában, de jó ideje látom, hogy az általuk követett út nem a megújulás útja."
 
Mózes Péter nemrégiben így nyilatkozott:
"Az MNGSZ évek óta egy helyben toporog… versenyeket rendez, aminek se füle, se farka, osztogatja a saját maga által kreált nevenincs díjakat, amit sok szerencsétlen kolléga büszkén kifüggeszt, holott nincs mögötte semmi tartalom… Elég volt a mutyizásból!"
 
A Magyar Gasztronómiai Egyesület néhány éve Molnár B. Tamás kezdeményezésére alakult meg, a többi között a szakácsoktatás gyökeres megújításáért és azért is, hogy elindítsa a Hagyomány és evolúció versenyt, egy olyan melegkonyhás csúcsgasztronómiai szakácsversenyt, amely feltétele annak, hogy magyar versenyző egyszer majd részt vehessen a Bocuse d’Or döntőjén.
 
2007 tavaszán a három hazai gasztronómiai szervezet vezetője megállapodást kötött.
 
Az MGE, az Étrend Egyesület és az MNGSZ képviseletében jelen volt Molnár B. Tamás, Cseh János és Pető István. Abban állapodtak meg, hogy az MNGSZ idén nem vesz részt a Bocuse d’Or Europe 2008 bajnokság hazai selejtezőinek és döntőjének szervezésében.

Ugyanis az MNGSZ a többi fél számára elfogadhatatlan feltételeket támasztott:
(a) ragaszkodott ahhoz, hogy a Bocuse d’Or Europe 2008 előselejtezőjét egyidejűleg és azonos feladatokkal kell megrendezni, mint az általa rendezett WACS ifjúsági versenyt
(b) ragaszkodott ahhoz, hogy a zsűriben a helyek felét kapja meg.
 
Ez szakmailag értelmezhetetlen, mivel annyit jelentett volna,
(a) hogy a csúcsgasztronómia legrangosabb séfvilágversenyének (Bocuse d’Or Europe) selejtezőjét egy szinten kezelik egy tömegszervezeti (WACS-MNGSZ) ifjúsági versennyel;
(b) hogy az MNGSZ nevű vendéglátós tömegszervezet – amelynek a munkájában a magyar szakma elitje már rég nem vesz részt – elfoglalja az MGE, Étrend és független szakácsszemélyiségek által indított Hagyomány és evolúció című séfversenyt.
 
Miután az MNGSZ feltételeit a másik két szervezet nem kívánta teljesíteni, Pető István elnök azt közölte, hogy az MNGSZ két veresenyt nem tud és nem is akar megrendezni egy évben. Vagyis ők nem vesznek részt a Bocuse d’Or Europe 2008 selejtezőinek szervezésében. Sándor Dénes (MNGSZ) ugyanezt néhány héttel később ismét megerősítette az MGE felé.
 
A Magyar Gasztronómiai Egyesület annak tudatában hirdette meg tehát a 2007-es Hagyomány és evolúció versenyt, hogy ennek győztese képviselheti Magyarországot a Bocuse d’Or 2008-as európai bajnokságán. (Ez az első alkalom, hogy európai selejtezőt rendeznenk, s ezen magyar séfek is indulhatnak).
 
A Magyar Gasztronómiai Egyesület és az immár Mózes Péter vezette Étrend Egyesület a következőkről kénytelen tájékoztatni a nyilvánosságot:
A Pető István vezette MNGSZ-elnökség – az elnök szavát megszegve, az MGE, az Étrend Egyesület és saját tagságának tudta nélkül – Sándor Dénes közreműködésével külön pályázatot adott be a Bocuse d’Or Europe 2008 bajnokságra. Erről most maga Boros László, az MNGSZ egyik területi vezetője is meglepetéssel értesült, hiszen szervezője volt a Hagyomány és evolúció versenyének.
 
Kiderült, hogy Sándor Dénes - aki korábban még a másik két szervezet felé megerősítette, hogy az MNGSZ nem pályázik a Bocuse d’Orra - 2007 júliusában azt írta a Bocuse d’Or Europe 2008 francia szervezőjének: Molnár B. Tamás és felesége újságíró, nem szakács, és Molnár úr nem hajlandó együttműködni az MNGSZ-szel. Az MNGSZ arról informálta továbbá a szervezőket, hogy a magyar kormány az MNGSZ-t támogatja.
 
A Bocuse d’Or Europe 2008 szervezőbizottsága az MNGSZ pályázatát fogadta el. A kiírás szerint a döntés végleges.
 
Az európai bajnokság szervezőit a Magyar Gasztronómiai Egyesület csak a döntés után tudta tájékoztatni bizonyos tényekről, mivel korábban nem derült ki, hogy van másik magyar pályázó is.
 
A szervezők ezt követően azt közölték: Magyarország van kvalifikálva, s kérik, hogy a Magyar Gasztronómiai Egyesület, az Étrend és a független séfek működjenek együtt az MNGSZ-szel. Mint mondták: a leendő magyar csapat elnöke, Tóth Endre várja a hívást.
 
A Bocuse d’Or európai szervezőbizottságának döntését el kell fogadni, azonban a történtek után a Hagyomány és evolúció szervezői és zsűrtagjai számára lehetetlen az együttműködés a Pető István-féle MNGSZ-szel, és hasonló értelemben nyilatkoztak az eddig megkérdezett versenyzők is.
 
A Magyar Gasztronómiai Egyesület és a verseny többi szervezője köszönetet mond azoknak a szakácsoknak, magánembereknek, cégeknek, borászoknak, könyv- és lapkiadóknak, akik a történtek ellenére változatlanul támogatják a Hagyomány és evolúció versenyt.
 
A Magyar Gasztronómiai Egyesület mindent megtesz azért, hogy a Hagyomány és evolúció versenyen felkészültségüket bizonyító szakácsok mindennek ellenére eljussanak nívós nemzetközi versenyekre, és külföldön olyan komoly szakmai továbbképzésben részesülhessnek - mindenekelőtt Michelin-csillagos éttermekben, illetve Alain Ducasse séftovábbképzőjében -, amilyenre Magyarországon nincs esélyük.
 
Külön köszönetet mondunk a háromcsillagos Haeberlin Háznak, amelyről már most tudjuk, hogy az egyik továbbképzési lehetőséget biztosítja.
 
Köszönjük Eckart Witzigmannak – aki Paul Bocuse-höz hasonlóan az "évszázad szakácsa" cím tulajdonosa –, hogy elfogadta a Magyar Gasztronómiai Egyesület és a Magyar Oktatási Minisztérium meghívását. Fel fogjuk kérni, adja át 2008 júniusában a Magyar Gasztronómiai Egyesület különdíját.
 
A Hagyomány és evolúció verseny 2008-as döntőjének zsűrijébe az alábbi szakácsszemélyiségek fogadták el a meghívást:
Eric Schröter főszakács (korábban egy Michelin-csillagos éttermet vezetett, majd Schwerinben a világ legjobb szállodáit tömörítő Relais & Château-hoz tartozó Burg Schlitz Schloßhotel séfje lett, 2008 márciusától Magyarországon dolgozik)
Philip Oser, a Villa Tolnay tulajdonosa
Kiss János, assistant vice president F&B, Hyatt Hotels, Doctor of Culinary Arts, Honoris Causa
Cseh János vezető konyhafőnök, Nemzetközi Kongresszusi Központ (a Master of Food & Wine fesztiválra első magyarként kapott meghívót, az Escoffier Klub tagja);
Bíró Lajos, konyhafőnök, Múzeum Étterem/Bock Bisztró (a chicagói Escoffier Klub tagja);
•  Segal Victor, konyhafőnök, Segal Étterem;
•  Vomberg Frigyes, a Várkert kaszinó volt séfje
•  László György, vezető konyhafőnök, Danubius Hotels
•  Molnár B. Tamás, az MGE alapítótagja

Szólj hozzá

kritika