Amikor II. Claudius római császár idején (268- 270) fogságba vetették, egy Asterius nevű tiszt arra kérte, Krisztusától eszközölje ki megvakult kislánya számára a szeme világát. Ez meg is történt. Más hagyomány szerint Bálint papnak igen szép szokása volt, hogy a római ifjú házaspárokat saját kertjéből szedett virágcsokorral örvendeztette meg. Így vált Bálint a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé a késői XIV. századtól Angliában és Franciaországban. A II. világháború után Németországban is elterjedt, hogy a szerelmesek virággal köszöntik egymást ezen a napon. Az utóbbi években pedig nálunk is terjed, mint profán ünnep. Európában azonban könnyű megtalálni minden szokás szakrális gyökerét, hiszen Európa kereszténysége él és megújítható.

 

A Bálint-napnak persze pogány gyökere is ismert. A keresztény egyház ugyanis igyekezett a pogány római szokásokat megkeresztelni. Az ókori Rómában február 14. táján tartották Lupercus pásztoristen napját, és ilyenkor "szerelmi sorshúzással" boronáltak egymáshoz párokat. Ehelyett védőszentet kívánt adni a házasságra készülőknek az egyház. Aligha lehetne valami időszerűbb, mint Szent Bálint napján és máskor is közbenjárását kérni: az ifjú szerelmesek ne tévesszék össze a rokonszenvet, a tetszetős külső keltette vágyat a teljes embert vállaló, áldozatokban is megélt testi-lelki szerelemmel.

 

A csodálatos fenekű szerelemistennő, Aphrodité hátsóját jelképezi a február 14-e környékén mindent elárasztó piros szív - áll a Discovery Channelen.

 

 

A Valentin-nap eredetét és szimbolikáját kutató Galdino Pranzarone, a salemi Roanoke Főiskola pszichológia professzorának teóriája annyiban biztosan helytálló, hogy a stilizált szív-formának valóban nem sok köze van az emberi szív alakjához és vöröses-barna színéhez. Annál inkább a világ egyetlen olyan templomához, amely nevében is a formás testrészt örökíti meg: Aphrodité Kallipygos, azaz a csodálatos fenekű istennő szent helye.

 

Bálint már középkori naptárakban, misekönyvekben előfordul, ünnepét tehát őseink is számontartották. Népszerűségét a középkor végén kereszt- és családnévként való sűrű előfordulása is mutatja. 1522-ben a legkedveltebb szegedi keresztnevek közé tartozott. Ebből arra kell következtetni, hogy a magyar nép körében is liturgikus hagyomány vagy néphiedelem fűződött hajdan Bálint alakjához.

 

Bálint Sándor így ír Bálint napjáról:
Bálint képe található Bélakorompa, Kassa, Zsidve, Szászbogács szárnyasoltárain más gyógyító szentek társaságában. Bálintot tiszteli védőszentjéül a besztercebányai, kiskőszegi, szajki, németbólyi kápolna, illetve Szentkereszt, Györke, Lédec, Krempach temploma.

 

 

Vannak a naphoz fűződő tájjellegű szokások is. A mohácsi sokácok ezen a napon böjtölnek: csak egyszer esznek vagy zsír nélkül főznek, a templomban imádkoznak, gyónnak-áldoznak. Hőgyész kőművesei e napon misére mentek, hogy a magas állványokon dolgozva, Bálint oltalamazza meg őket a leeséstől. Az elekiek azon a napon, amelyre Bálint napja esik, egész évben nem ültetnek aprójószágot. Bálint reggelén az állatok itatóvizébe szenteltvizet cseppentenek.  Mindszenten akár van, akár nincs hó ezen a napon, csíkot söprenek, vagyis utat vágnak az udvar olyan részén, ahová nem fér oda az aprójószág, de az ég madarai igen. Ide mindenféle gabonaszemet, aszaltgyümölcsöt szórnak számukra.

 

Cserszegtomaj gazdái Bálint-napkor napkelte előtt megkerülik a birtokukat, hogy a tolvajokat és a madarakat távoltartsák a szőlőtől.  Balatongyörökön hasonló szándekkal megmetszik a szőlő négy sarkán a tőkéket. Hangonyban úgy vélik, ezen a napon jönnek vissza a vadgalambok, ez már a tavaszt jelenti. A rábaközi Szil faluban Bálintot a verebek védőszentjének tartják, mert már nekik is kezd kedvezni az időjárás. A horvát néphit szerint a madarak ezen a napon tartják mennyegzőjüket.

 

(Forrás: Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium 2. köt. Bp. 1997